ebbyhal

Egyszer azt mondtam, soha többé nem írok blogot. De néha meg kell szegnünk a szavunk, hogy igazán önmagunk lehessünk.

2017. május 19.
gyors post

Mondanám, hogy az életem rendben van, de a morált nagyban rontja a közvetlen környezetem. A munkám, amit szeretek, de ami emgvisel és ami nap mint nap a szemem elé tárja Magyarország legsötétebb oldalát. hogy lehetne élhetőbb ez az ország? És most nem a politikáról bezsélek, hanem azokról a dolgokról, amik mindig az egyénen múlnak. Csak a panasz, csak a szomorúság, csak ez az elfolytott düh, amibe belefullad az ember szépen lassan.

Hogy lehet ennyire szeretni valamit, ami közben szépen lassan kiszívja az emebrből az energiát, ami megzabálja a lelket? Hogy lehet valakiben azt szeretni, amit egyben gyűlölünk is? Most egyedül vagyok, és minden egyes nap nagyon nehéz. Mindenhonnan az folyik, hogy az éelt csak párban szép, s közben a vágyakat meg fojtsuk el. Nem tudom megélni őszintén azt, amire vágyom, mert bűntudatot kelt bennem, annyi helyen az ellenkezőjét olvasom és látom. Frusztrált leszek egy esküvői fotón láttán, de nem azért, mert erre vágyom, mert családot akarok, hanem mert nem vágyom a monogámiára. Szeretném, ha azok a dolgok lennének természetesek, amik az ember természetes lényéből fakadnak. Attól vagyok ember, hogy vannak érzéseim, amelyeket tudok kezelni. De ez a folytogató nyomás, amikor mindenki megmondjam nekem, hogyan kellene élnem, hogyan kellene éreznem, hogyan kellene a boldogságot keresnem, mikor kellene jól éreznem magam. Annyira ritkán és annyira rövid ideig vagyok csak önmagam.

Én már nem akarok semmi mást, csak végre önmagamnak lenni. A nap minden percében.

2017. május 13.
visszatérő

Egy év...

Elfelejtettem, vagy inkább belefeledkeztem az életembe. Az idő összemosódott, valami őrült örvény magával ragadott, hogy megrágjon és kiköpjön. Most megint ott vagyok, ahol eddig, ahogy eddig. Nagyon akartam, hogy jobb legyen, hogy könnyű, hogy szép, hogy életszerű legyen az életem. Annyira akartam, hogy működjön, hogy működjek. Elfelejtettem, hogy nem hagytam időt magamnak a fejlődésre, az újjászületésre. Azt hittem, már az úton járok, de csak keresem továbbra is a kiutamat. Vajon ez már a fény az alagút végén, vagy csak valami délibáb csap be folyton?

A minap írtam egy novellát, de rájöttem, immár nem segít a régi sebek feldolgozásában, ha kiírom magamból az életem. Megint magam vagyok, mint mindig. Talán most jó így.

2016. március 23.
Vad Fruttik

"Lehunyom a szemem, többet nem nyitom ki
Tán olyan lesz az is, mint elaludni
Kérlek oltsd le a villanyt és én álmodom
Puha föld legyen a vánkosom
Velem lesz újra akit szerettem
Apám, Anyám, minden szerelmem
Halomban állnak a vágott virágok,
Ha nem kérek többé és nem kívánok
Idebent épp a semmi terem
De kiálts csak rám és én elhiszem

Ha tiszta szívvel nekilátok
Hegyek omlanak, s születnek óceánok

Lehunyom a szemem, többet nem nyitom ki
Tán olyan lesz az is, mint elaludni
Unt pillák alatt végtelen csillagködök
S a lelkek mind keringő üstökösök

S ha tiszta szívvel nekilátok
Hegyek omlanak s születnek óceánok"

2016. január 25.

Valami olyat keresek, ami nem létezik. Valami olyanra vágyom ,amit nem látok és nem érinthetek. Mindig azt kívánom, ami megkívánhtatlan, mindig arról álmodom, ami teljesíthetetlen. Az álmaim halálra gyötörnek.

2016. január 21.
Világgá szeretnék menni.




2016. január 19.
vizsga előtti chill

2016. január 15.
sohanemvoltmégennyirekész

 

Diagnózis: Krónikus agyfasz a megfeszített tanulás következtében.

Végcél: Túlélni a szerdát, diplomaszerzés.

Terápia: Egy üveg tequila szerda este a friss diplomás barátnőkkel.

2015. december 17.




Mindig azzal vígasztaljuk magunkat, hogy van még időnk, rengeteg időnk van. A vizsgáig, hogy tanuljunk, hiszen csak holnap lesz. Ott van az egész nap, éjszaka, reggel a vonat út. Hiszen annyi időnk van még a családalapításra, mgé csak 25 évesek vagyunk, nem ráérünk 36 évesen? Nem ráérünk még hazamenni, hiszen annyi időnk van, itt az egész éj és  hajnal... És aztán, mikor valaki számonkér valamit, ráfogjuk, hogy ne mvotl rá időnk, túl fáradtak voltunk, túl elfoglaltak. Valójában sosincs elég időnk és mégis tengernyi van. Az én tengernyi időm szépen lassan folyik ki a kezeim közül, a percek, amikben tanulnom kéne ezerrel a holnapi vizsgára, vagy legalábbis értelmes dolgokat csinálni, csak peregnek mint a homok.

Homok vagyok én is, elfolyok minden pillanattal.

 

 

 

Nos, úgy alakult, hogy holnap van szerencsém megnézni a Star Wars új epizódját, premieren. Nos............................................................................. Félek, hogy ezáltal a bennem kialakult Star Wars imádat darabokra törik. Ha ez megtörténik, morci leszek. imádkozzunk, gyermekeim.

2015. december 4.
elbúcsúzni nem tudok immár...

2015. december 3.